#1 Egy porlepte billentyűzet, és más semmi Mókás dolog hetek után újra billentyűzetet ragadni, és a padlón szétszórt gondolataimat összeszedegetve azon elmélkedni, vajon hogy kellene elkezdeni egy többedik naplót, és nyilvános vezeklésbe kezdeni az egyetlen tevékenység előtt, ami az elmúlt években stabil bástyának számított az életemben. Nem kell tudnod semmit, és mert nem mondhatom el senkinek, hát elmondom mindenkinek. Idővel, addig is teret engedve a céltalan soroknak, melyek csak úgy bolyonganak egy látszólag szükségszerű naplóbejegyzésben, miközben hisztis kisgyerekként követelem, hogy hallgassák már meg a történetem, a ***** életbe. Utóbbi vessző utáni produktumot persze már felnőtt fejjel, kellő mértékben nyakon öntve az egészet egy asztalra csapással. Nem tudom mit árulhatnék el neked. Elbaszott gyerekkor? Egy alkoholista, nőket előszeretettel verő apa, aki ma is él, mégsem létezett számomra soha sem? Egy nevelőapa, akinek az egyetlen érdeme, hogy miközben próbálta ellopni az álmaim, pont neki köszönhetően alakult ki bennem egy kényszeres ragaszkodás feléjük? Az elbaszott család, amiben alig van valaki, aki bármit is jelent számomra? Furcsák ezek a sorok nem? Kiváltképp akkor, ha azt mondom, anya volt az egyetlen, aki egy pillanatig sem mondott le rólam soha, és nem állította a legnagyobb viharban a többiekkel ellentétben: "ezért nem lesz belőled semmi" . Nyugodj meg, ahogy az előbb mondtam, idővel mindent megértesz majd. Nincs oka annak, hogy pont most kezdem el. Több éve dolgozik bennem egy saját blog ötlete, ahova kiírhatom magamból az összes létező szart, és időnként valami produktívat is alkothatok. Talán pont ez az első bejegyzése neki? Vagy egy idő után egyszerűen csak a feledés homályába vész? Bárhogy is, egyelőre megnyugtató, hogy kevesen olvassák. Ha egy olyan sztorira vágysz, ami tele van örömteli pillanattal, és rózsaszín felhőkön ugrálnak a pónilovak, nem egymást keressük. Még csak azt sem tudom neked megígérni, hogy az utolsó jelenete a főhősöd álmainak beteljesülésével fejeződik be, és a végső nagy konklúzió után elindul a stáblista. Mondjuk azt igen, hogy a legundorítóbb pillanataim, és a legsötétebb démonaimmal való tánc ellenére is mindent megfogok tenni érte. Az álmaim jelentik az életem, ha nem léteznének, és nem dolgozhatnék a megvalósításukért a nyilvánvaló időnkénti megszeppenéseket leszámítva, egy pillanattal sem lenne érdemes tovább élnem. Hogy ettől a helytől mit várok? Fogalmam sincs. Tényleg. A legmerészebb álmaimban is egy ugyanolyan elbaszott gyereket látok mint én, aki rátalál ezekre a sorokra amik talán hozzájárulnak ahhoz, hogy kurvára ne merje feladni még akkor sem, ha épp beleszakadna, annyira fáj ami történik vele. Tudom, hidd el tudom mennyire kemény a szitu, de jelenleg csakis azért van vihar, hogy aztán láthasd a szivárványt. Az álmaim másik felében egy népszerű blogot látok, ahol naivan azt gondolom, az embereknek tetszik, amit ide írok. Pedig gyakorlatilag azt sem tudom, hogyan kell. Cserébe ez a szenvedélyem. Ha már idáig eljutottál, akár azt a kérdést is felteheted, miért érdemes pont engem olvasnod. Viszont, bármilyen ciki is, nem tudok neked rá válaszolni. Egyszerűen csak gyere legközelebb is, adj nekem egy kis időt, és te leszel az első, akinek elárulom. Leszel az olvasóm? A jelige: You'll Never Walk Alone.